Labouré Szent Katalin nővér

a Csodásérem szentje, a plébánia névadója

Catherine Labouré jámbor parasztházaspár tizenegy gyermeke közül kilencedikként született a burgundiai Fain-les-Moutiers-ben 1806. május 2-án. Amikor anyja korai halála után nővére belépett az Irgalmas nővérekhez, Katalin a húgával együtt kiválóan ellátta a háztartás vezetését. Élete munka, imádság (szabad idejét a templomban töltötte) és vezeklés (pénteken és szombaton böjtölt) volt. Apja azt az álláspontot képviselte, hogy egy lánya elég a kolostorban, és Katalinnak, kedvelt leányának kérését, hogy beléphessen a rendbe, több évig megtagadta.

A leány körülbelül tizennyolc éves korában azt álmodta, hogy egy markáns arcvonású ősz pap szentmisét mutat be. Erős késztetést érzett, hogy odamenjen hozzá, mégis ijedten a helyén maradt, amikor a mise után intésével hívta. Azt álmodta továbbá, hogy meglátogat egy beteget. A betegágynál ismét találkozott ezzel a pappal, és egy hang így szólt hozzá: „Leányom, jó dolog ápolni a betegeket. Most menekülsz előlem, egy napon azonban boldog leszel majd, ha hozzám jöhetsz. A jó Istennek terve van veled. Ne felejtsd ezt el!” Amikor néhány évvel később az Irgalmas nővérek egy társalgójában meglátta alapítójuk, Páli Szent Vince képét, felkiáltott: „Ez az a pap, akit álmomban láttam!”

Végre 1830 áprilisában novícia lett az Irgalmas nővéreknél Párizsban. Ebben az időben gyakran voltak látomásai a szentségi Üdvözítőről. Ez azt a kívánságot támasztotta benne, hogy láthassa egyszer a Szűzanyát is. Ez a vágya elsőként 1830. július 19-ének éjjelén teljesedett. 1830. november 27-én Katalin a közös elmélkedés alkalmával újra látta a Szűzanyát. A látomás során ezt a megbízatást kapta: ,,Veress érmét erre a mintára! Aki hordja, nagy kegyelmeket nyer, különösen, ha a nyakán viseli. Elárasztja a kegyelem azokat, akik bizalommal hordják az érmet.”  E látomásai többször ismétlődtek, gyóntatóatyja azonban elutasítóan viselkedett, és csak 1832-ben beszélt a megbízatásról Párizs érsekével.

Ez nem tett ellenvetéseket, és 1832. június 30-án kibocsátották az első 2000 érmet. Egy érmet magával vitt az érsek, amikor a halálosan beteg szakadárnál, megkísérelte, hogy kibékítse Istennel és az Egyházzal. Az érsek először nem ért el semmit, de fordulat történt: a haldokló megsiratta tévedéseit, és halála előtt megtért. Ez a csodás megtérés Párizs érsekét megerősítette a jelenések valódiságában; ez volt az első eset, amelyet oly sok követett, a nép pedig az érmet mindjárt csodásnak nevezte.

Katalin 1876. december 31-én halt meg Párizsban. Teste épen maradt, és az Irgalmas nővérek párizsi templomában nyugszik. 1933-ban boldoggá, 1947. július 27-én pedig szentté avatták.