HIRDETÉSEK

 

  1. április 23. – Húsvét 2. vasárnapja
  2. Húsvét 2. vasárnapját Szt. II. János Pál pápa 2000-ben Szt. Fausztina nővér közlési alapján az Isteni Irgalmasság vasárnapjává nyilvánította. Ezen a napon teljes búcsú nyerhető a szokásos feltétetek mellett: kegyelmi állapot, szentáldozás, imádság a szentatya szándékára.
  3. Ezen a vasárnapon a 10.00 órakor kezdődő szentmise végén tartjuk a Jó termésért való ájtatosságot. A megáldott búzaszálakból lehet hazavinni, illetve a kertben, termőföldeken szétszórni.
  4. Április 29-én, szombaton lesz Mons. Fodor József helynök úr aranymiséje, vagyis 50. papszentelési jubileuma. Az ünnepi szentmise 11.00 órakor kezdődik a nagyváradi székesegyházban, amelyre mindenkit szeretettel várnak.
  5. Plébániánkról szeretnénk egy zarándokbuszt indítani a csíksomlyói búcsúra. Kérjük, hogy aki szeretne velünk jönni – elsősorban saját híveinkre gondoltunk – mielőbb jelezze részvételi szándékát a sekrestyében. A jelentkezők számától függően tudunk buszt rendelni, valamint útiköltséget mondani.
  6. Jővő héttel kezdődően plébániánkon heti három alkalommal, szerdán, pénteken és vasárnap délutánonként lehetőséget biztosítunk a gyerekek, fiatalok és családjaik számára a közös együttlétre, találkozásra, játékra. Szerdán és pénteken délután 16.30-19.00 között, vasárnap 16:00-19:00 között a plébánia közösségi termeiben felügyelet mellett lehet társasjátékozni, ping-pongozni, kötetlenül beszélgetni. Szeretettel várunk mindenkit!
  7. A Vasárnap című hetilap aktuális számában olvashatunk a nagyváradi ökumenikus húsvéti kiállításról, a húsvéti idő vasárnapjainak jelentőségéről. Továbbá megtaláljuk Ferenc pápa tanítását a keresztről, mint a szeretet logikájáról.

 

 

Mindenkinek Isten áldását kívánjuk az előttünk álló hétre!