HIRDETÉSEK
- november 18. – Évközi 33. vasárnap
- A mai vasárnapon a Katolikus Karitász javára gyűjtjük az adományokat. Isten fizesse meg áldozatukat!
- Ma délután 16.00 órától szeretettel várjuk a gyerekeket, fiatalokat, hogy közösen készítsük elő az adventi vásár termékeit. Kézműveskedés közben lesz teázás és közös játék is.
- November 20-án, kedden, 18.45-től felnőtt katekézis lesz a plébánia közösségi termében. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
- Krisztus Király előestéjén, november 24-én, 17.00 órától világméretű szentségimádást szerveznek az Eukarisztikus Kongresszusra való készület jegyében. Templomunkban is ebben az időben, 17.00-18.00 óra között vezetett szentségimádás lesz. Szeretettel várunk mindenkit!
- Templomunk búcsúünnepére lelkiekben kilenceddel készülünk, melyet minden szentmise után elimádkozunk. A kilenced kezdési időpontja november 18. Templombúcsúnkat november 27-én, Csodásérmű Boldogasszony ünnepén, 18.00 órakor tartjuk, melyre szeretettel várunk mindenkit! A búcsús szentmise szónoka Ft. Reszler Mihály, máramarosszigeti főesperes lesz.
- Felhívjuk a kedves Hívek figyelmét az egyházközségi hozzájárulás (egyházadó) fontosságára. Felméréseink szerint ebben az évben kb. 90 család még nem rendezte anyagi hozzájárulását az egyházközség fenntartásához. Adományainkkal is az egyház, a plébánia iránti ragaszkodásunkat, szeretetünket fejezzük ki, anyagi értelemben pedig a templom és a plébániaépület működési költségeihez, valamint az éves adók kifizetéséhez járulunk hozzá, amelyek az egyházmegye és az állam felé köteleznek minket. Ezeket csak a Hívek segítségével tudjuk kifizetni. Köszönjük megértésüket, és Isten fizesse meg áldozatos támogatásukat!
- Az adventi időben a Rorate szentmisék mellett otthon a hétköznapokban is lehet készülni Jézus születésének megünneplésére. Egy ilyen otthoni készülődésre szeretnénk meghívni a Kedves Híveket, melyet a „Hétköznapok Lelkigyakorlatának” hívnak. Ennek vállalása azzal jár, hogy egy kis füzet segítségével minden nap fél órát kell olvasásra és imádságra szánni napközben, majd este egy rövid visszatekintéssel zárni a napot. Hetente egyszer van egy közös találkozó a plébánián, ahol megbeszéljük az előző hét eseményeit, és megkapjuk a füzetet a következő hétre. A közös találkozók időpontjai: december 2, 9, 16, 23, az esti szentmisék után. Szeretettel várjuk az érdeklődőket és a jelentkezőket november 30-ig!
MINDENKINEK ISTEN ÁLDÁSÁT KÍVÁNJUK AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HÉTRE!