HIRDETÉSEK
2020. február 16. – Évközi 6. vasárnap
1. Ma a jótékonysági vásár van a templom előtt. Köszönjük az önkéntesek munkáját!
2. A szentmise végén megáldjuk a házaspárokat. Akik részesülni szeretnének ebben az áldásban, házaspáronként jöjjenek előre, és egy kis emlékkártyát is kapnak, amit haza vihetnek.
3. Február 22-én, szombaton, 16.00 órától egy első találkozóra hívjuk a családosokat, házastársakat gyerekeikkel együtt, abból a célból, hogy találkozzunk, és találkozhassanak egymással, egymást erősíthessék és bátoríthassák. Ezeket a találkozókat hosszabb távon is szeretnénk folytatni. A találkozó után az esti hat órai szentmisére is lehet maradni, akiknek idejük engedi.
4. Akik jelentkeztek a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, kérjük, hozzanak egy másolatot a személyigazolványukról február végéig, hogy regisztrálni tudjuk őket. Ugyanígy kérjük behozni a 70 lej regisztrációs díjat is.
5. Elkezdődött a templomban a fűtés korszerűsítése. Köszönjük a Kedves Híveknek az eddigi adományokat! Január hónapban 985,- RON gyűlt össze a belső felújításra. A gyűjtést az év folyamán tovább folytatjuk, hiszen még több munkálat hátra van.
6. Köszönjük azok segítségét, akik a templom takarítására vállalkoztak. Két csoportban, váltakozva működik a templom takarítása.
7. Kedden fiatal felnőtt katekézis lesz 19.00 órától. Az ovis-kisiskolás hittan kedden, valamint az énekpróba pénteken elmarad. A többi hittanóra a szokott időben lesz.
8. Pénteken templomunkban reggel 08.00 órakor lesz szentmise. Déután 17.00 órakor ünnepélyes vesperás lesz a Székesegyházban Boldog Bogdánffy Szilárd püspök tiszteletére, ahová szeretettel várják a Kedves Híveket.
9. Már tart a jövedelem utáni adó 3,5 %-áról való rendelkezés időszaka. Akik úgy gondolják, hogy ily módon tudják segíteni a plébániát, kérjük, töltsék ki az űrlap mindkét oldalát, annak minden szükséges részletét, és a kitöltött lapokat a sekrestyében vagy a plébánián lehet leadni. Ezeket majd továbbítjuk az adóhivatal felé. Az idei rendelkezésnek az újdonsága, hogy most az adó 3,5 %-át lehet felajánlani, valamint, hogy meg lehet jelölni, hogy ez a felajánlás két évre szóljon. Aki úgy gondolja, elviheti ismerőseinek, munkatársainak, szomszédainak is az űrlapot. Előre is köszönjük mindenki támogatását!
Isten áldását kívánjuk mindenkinek az előttünk álló hétre!