Hitoktatás
Fontosnak tartjuk, hogy gyermekkori hittani ismereteinket felnőtt megközelítéssel, a felnőttek kérdéseivel közösen körbejárjuk.
A felnőtt katekézis alkalmat biztosít, hogy különböző témákat kérdéseket elmélyítsünk, és így tudatosabban élhessük meg hitünket.
Minden második szerdán, 18:45-től szeretettel várunk minden érdeklődő felnőttet, előzetes jelentkezés nélkül is, a plébánia közösségi termében, ahol kéthetente más-más témáról beszélgetünk.
Az aktuális témát és a katekézis időpontjait a hirdetésekből lehet követni.
A felnőtté válás, a munkahely, a családalapítás, a házastársi kapcsolatok, gyereknevelés új kihívásokat jelentenek a fiatal felnőttek életében. Ebben az életszakaszban fontos segítség lehet, ha egymással meg tudják osztani és beszélni a felmerülő kérdéseket. Szükséges megtalálni azokat az erőforrásokat a hitben, a közösségben, annak megélésében, amelyek segítenek majd a mindennapokat megélni.
Szeretettel várjuk a 20-40 év közötti fiatal felnőtteket keddenként, 19.00 órától a plébánia közösségi termében, ahol hétről-hétre más-más témákról beszélgetünk.
A bérmálkozás után kezdődik igazán a küldetés egy fiatal életében, hogy hitét megélje. Ugyanakkor rögtön találkozik a kamasz kor és a pályaválasztás kihívásaival. Sokat jelent ilyenkor a valahová való tartozás, ahol közösen lehet a válaszokat keresni.
Minden pénteken 19.00 órától szeretettel várjuk a 14-20 éveseket a plébániára, ahol családiasan, kötetlenül tölthetünk együtt egy kis időt, beszélgetve hitünkről, az élet kérdéseiről, együtt haladva a felnőtté válás útján.
A bérmálás a keresztény nagykorúság kezdetét jelenti, ami komoly felkészülést kíván. Ezért plébániánkon a bérmálásra való készület két évet jelent. Szükséges ez az idő ahhoz, hogy a felkészülés mellett közösségi élményekkel is gazdagodjanak a bérmálkozásra készülők, valamint legyen alkalmuk bekapcsolódni is a plébániai közösség életébe.
2021-2022-es évben nem tartunk bérmálkozási felkészítőt!
A hittanórák mellett fontos, hogy a bérmálkozásra készülők meg is éljék a felkészülés idejét a plébániai közösséggel a közös programokon és a vasárnapi szentmiséken.
Plébániánkon az elsőáldozásra való felkészítő ősztől tavaszig tart. A felkészítő alatt fontosnak tartjuk, hogy a szükséges ismeretek átadása mellett közösségi élmény is legyen a hittanóra.
Az elsőáldozásra való felkészítőre 8 éves kortól lehet jelentkezni.
A 2021-2022-es tanévben a felkészítők pénteken, 16.00 órától vannak.
A hittanórák mellett ugyanolyan fontos a közös ünneplésbe való bekapcsolódás is a vasárnapi szentmiséken.
A hitre való nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Ennek első helye a család, és az ott szerzett élményeket lehet már közösségben, kis csoportban is megosztani és elmélyíteni. A gyerekek a maguk szintjén szerezhetik meg hitbéli ismereteiket Blanka nővér segítségével.
A 2021-2022 -es tanévben minden kedden, 17.00 órától szeretettel várjuk a 3-7 éves gyerekeket a plébániai hittanórákra.